József műhelye
Egy nap felismertem: nagyon vágyom József műhelyébe.
Nagyon vágyom rá, hogy valamit ott megtanuljak Józseftől.
Amit csinál? Ahogy csinálja? Dolgozni? Mire is vágyom?
Először is ott van bennem az a vágy,
hogy találjak nekem való közösségre.
Olyan társakra, akikkel igazi dialógus lehetséges.
Társas szabadságra, jóleső közelségre.
A megértés közegére, ahol természetes
a különbözőség és hasonlóság különbözősége és hasonlósága.
Aztán ott van az a vágy, hogy
végre elmondjam valakiknek amit el kell mondanom.
Amit nem szabad elrejtenem tovább.
S ezzel együtt ott a vágy, hogy
megtanuljam meghallgatni azokat, akiknek van üzenetük.
Van a személyes közegükön túlra is vonatkozó üzenetük.
S e vágyak igazi medre az a mélyebb vágy, hogy
lássam, észleljem a valóságot úgy, ahogy elém tárul.
Teljességében, valóságosságban.
És ez látás, ez az értés nem lehetséges egyedül.
Akadályoztatva van a látásom, el hal az észlelőképességem.
S túl rövid az emberi élet,
ez a hetven-nyolcvan év,
nem akarom tovább halogatni,
hogy megtaláljam azt a közeget,
ami látóvá tesz.
Ezen az úton engem- én így látom, nem tudhatom biztosan, de én így látom -
Mária vezet.
Pontosabban Ő az, akinek a közelségét
a vezetettségemben leginkább érzékelem.
Mária megmutatta nekem, hogy Ő anyám abban az értelemben, hogy
egész bensőleg megért engem.
Érti hogy én ki vagyok,
örül annak ha jobban kibontakozik az, aki én eredendően lennék.
Mária megmutatta nekem az ő otthonát,
azt a kis egyterű házat, ahol a gyermekkel éltek.
Azt a házacskát, ahol a három magányos évet élte,
miközben a Fia járta a küldetése útját.
Mária megmutatta nekem milyenek voltak azok a csendes,
unalmas délutánok, amikor megértette
a világ üdvösségének benső, titkos szerkezetét.
Mária elhívott a kertbe is,
ahol olyan sokat időzött, mert vágyott a magányra.
Ahol sokat időzött a gyermekkel.
Ahol ezzel a gyermekkel a karján,
a szépséges naplementék szemléletében
ízlelte az emberiség legboldogabb estéit.
Elhívott a kertbe, ahol annyit virrasztott.
Azon az éjszakán is virrasztott, és
az ő virrasztása által
az Ő kertjének rettenetes sötétje
egybeesett
a Getszemáni kert megváltatlan sötétjével.
S most Mária mesélni akar nekem Józsefről, a kedveséről.
Az uráról.
Az igaz férfiról, a Törvény szerint élő,
de a megváltás rendjére felszabadított férfiról.
Az ő álomfejtő jegyeséről.
Akit Nagy Szent Teréz mutatott be a Nyugatnak,
aki Teréz számára az erős férfi, a hűséges égi támasz,
akinek az első alapítást ajánlotta.
József műhelyébe vágyom most már -
ezt is Mária mutatta meg nekem.
Olyasfajta lelki műhelybe vágyom, mint
amilyet Benedek tudott építeni a fiainak,
de amely mégsem rend a benedeki értelemben.
Olyasfajta lelki műhelybe vágyom,
amely el tudja viselni a
civilek számára elképzelhetetlen
gondolkodói különbözőségeket is,
de amely mégsem tekintget folyamatos
nyugatra és még nyugatabbra.
Olyasfajta lelki műhelybe vágyom, ami közel van a Házhoz,
ahol a Föld barátja felcseperedett.
Olyasfajta műhelybe vágyom, mely közel van a kerthez
ahová a názáreti mester oly gyakran elvonult,
hogy egy magányos helyen imádkozhasson.
József műhelye. Oda vágyom, oda indulok,
oda hívlak szeretettel.
S akkor mindegy is, hogy ki vagyok.