József Műhelye

József műhelye

Egy nap felismertem: nagyon vágyom József műhelyébe. 
Nagyon vágyom rá, hogy valamit ott megtanuljak Józseftől. 
Amit csinál? Ahogy csinálja? Dolgozni? Mire is vágyom?
Először is ott van bennem az a vágy, 
hogy találjak nekem való közösségre. 
Olyan társakra, akikkel igazi dialógus lehetséges. 
Társas szabadságra, jóleső közelségre. 
A megértés közegére, ahol természetes 
a különbözőség és hasonlóság különbözősége és hasonlósága.
Aztán ott van az a vágy, hogy 
végre elmondjam valakiknek amit el kell mondanom. 
Amit nem szabad elrejtenem tovább. 
S ezzel együtt ott a vágy, hogy 
megtanuljam meghallgatni azokat, akiknek van üzenetük. 
Van a személyes közegükön túlra is vonatkozó üzenetük.
S e vágyak igazi medre az a mélyebb vágy, hogy 
lássam, észleljem a valóságot úgy, ahogy elém tárul. 
Teljességében, valóságosságban. 
És ez látás, ez az értés nem lehetséges egyedül. 
Akadályoztatva van a látásom, el hal az észlelőképességem.
S túl rövid az emberi élet, 
ez a hetven-nyolcvan év, 
nem akarom tovább halogatni, 
hogy megtaláljam azt a közeget, 
ami látóvá tesz.
Ezen az úton engem- én így látom, nem tudhatom biztosan, de én így látom - 
Mária vezet. 
Pontosabban Ő az, akinek a közelségét 
a vezetettségemben leginkább érzékelem. 
Mária megmutatta nekem, hogy Ő anyám abban az értelemben, hogy 
egész bensőleg megért engem. 
Érti hogy én ki vagyok, 
örül annak ha jobban kibontakozik az, aki én eredendően lennék. 
Mária megmutatta nekem az ő otthonát, 
azt a kis egyterű házat, ahol a gyermekkel éltek. 
Azt a házacskát, ahol a három magányos évet élte, 
miközben a Fia járta a küldetése útját. 
Mária megmutatta nekem milyenek voltak azok a csendes, 
unalmas délutánok, amikor megértette 
a világ üdvösségének benső, titkos szerkezetét.
Mária elhívott a kertbe is, 
ahol olyan sokat időzött, mert vágyott a magányra. 
Ahol sokat időzött a gyermekkel. 
Ahol ezzel a gyermekkel a karján, 
a szépséges naplementék szemléletében 
ízlelte az emberiség legboldogabb estéit. 
Elhívott a kertbe, ahol annyit virrasztott.
Azon az éjszakán is virrasztott, és 
az ő virrasztása által 
az Ő kertjének rettenetes sötétje 
egybeesett 
a Getszemáni kert megváltatlan sötétjével.
S most Mária mesélni akar nekem Józsefről, a kedveséről.
Az uráról. 
Az igaz férfiról, a Törvény szerint élő, 
de a megváltás rendjére felszabadított férfiról. 
Az ő álomfejtő jegyeséről. 
Akit Nagy Szent Teréz mutatott be a Nyugatnak, 
aki Teréz számára az erős férfi, a hűséges égi támasz, 
akinek az első alapítást ajánlotta.
József műhelyébe vágyom most már -  
ezt is Mária mutatta meg nekem.
 
Olyasfajta lelki műhelybe vágyom, mint 
amilyet Benedek tudott építeni a fiainak, 
de amely mégsem rend a benedeki értelemben. 
Olyasfajta lelki műhelybe vágyom, 
amely el tudja viselni a
civilek számára elképzelhetetlen 
gondolkodói különbözőségeket is, 
de amely mégsem tekintget folyamatos 
nyugatra és még nyugatabbra. 
Olyasfajta lelki műhelybe vágyom, ami közel van a Házhoz, 
ahol a Föld barátja felcseperedett. 
Olyasfajta műhelybe vágyom, mely közel van a kerthez 
ahová a názáreti mester oly gyakran elvonult, 
hogy egy magányos helyen imádkozhasson.
József műhelye. Oda vágyom, oda indulok,
oda hívlak szeretettel.
S akkor mindegy is, hogy ki vagyok.